EbGondolat

Ezt szoktam válaszolni, ha valaki megkérdezi tőlem, miben más az Őrmezői Kutyasuli és általában a tükör kutyasulik, mint a többi kutyaiskola. Mindig elmondom, hogy nálunk a kutyák a foglalkozásokon általában szabadon vannak, és hogy a tanítás során nem alkalmazunk semmilyen kényszert velük szemben. Azt is el szoktam magyarázni, hogy a cél, hogy a gazda jó gazda legyen, olyan, akire a kutya felnézhet, és akit hajlandó/akar követni.

Már több mint egy éve, hogy kijárok Őrmezőre, tavaly januárban még gazdiként kezdtem az oviban. Májusban alapfokú tanfolyam Bandival, aztán egy nyári tábor, és a tábor után pedig már mint oktató-tanonc mászkáltam ki a kutyaoviba. Szeptemberben középfokú tanfolyam kutyástól, közben oviban csopvez lettem, megfigyeltem a tanfolyamokon, mostanra pedig már túl vagyok az első félig-meddig saját csoporton, ahol segítő oktatói szerepben kísértem végig egy alapfokú tanfolyamot. Olyan sebességgel történnek a dolgok, hogy csak kapkodom a fejem, bár az nagy előny, hogy a kiképzésvezetői tanfolyamokat és néhány szemináriumot már korábban elvégeztem, így az alapok nem voltak ismeretlenek. (No meg az sem volt hátrány, hogy Kanizsán már próbálkoztam kiképzősdivel.)

Csoportunk a vizsga után

Amikor évekkel ezelőtt először belecsöppentem ebbe az egész "póráz nélkül dolgozunk, klikkerrel varázsolunk"-rendszerbe, hihetetlennek tűnt, hogy lehet így is kutyaiskolát csinálni. Pötyimmel hagyományos, pórázrángatós kutyasuliba jártunk, és bár volt ott is jutalmazás, közel sem ennyi, mint amennyit ma a tanítás során használok. Ott a kutya azért csinálta meg a feladatot, mert tudta, hogy ha nem jön láb mellett, akkor úgyis odarántom. Nem is figyelt rám úgy, és ha épp olyanja volt, akkor rimánkodhattam neki, hogy jöjjön már vissza, nagy ívben tojt a fejemre. Ehhez képest Banditával teljesen más a helyzet. Ha meghallja a klkikker zörgését, már ott áll előttem, és csillogó szemmel várja, hogy most mi fog történni. Ha belekezdünk valami új feladatba, akkor látni rajta, hogy próbálja kitalálni, mit kellene csinálnia, és az is látszik, amikor leesik neki, hogy "hoppá, szóval ezt kell!" :)

A hagyományos képzés során fel sem merült, hogy az iskolában elengedjük a kutyákat, mert borítékolva volt, hogy bunyó lesz. Ilyen tapasztalatok után kétkedve fogadtam, hogy lehet úgy tanulni a kutyával, hogy közben 10 másik kutya (amiből mondjuk 6 kan) van körülötted a pályán. S láss csodát, lehet! Aki nem hiszi, jöjjön ki a sulira, és nézze meg! :)

Terepfoglalkozáson

Az alapfokú tanfolyamokon határozottan érezhető a gazdaiskola hangulat, ugyanis itt a gazdiknak az idő nagy részében csak annyi dolguk van, hogy a csoportvezetőre figyeljenek. A szabadon futkosó kutyákkal pedig a segítők és a megfigyelők foglalkoznak. És ez az egész kulcsa: egyetlen oktató nem nagyon tudna egy csoportot végigvinni, mert nagyon nehéz (szinte lehetetlen) egyszerre foglalkozni a gazdikkal, és közben felügyelni a kutyákat - pláne ha van köztük problémásabb eset. Kell tehát a segítség, nálunk is volt olyan, hogy öten voltunk fent oktatók a pályán. De a kutyák számára sokkal izgalmasabb így a suli, és sokkal szívesebben tanulnak, mintha végig pórázon kellene feszíteniük. Arról nem is beszélve, hogy alapfokon még tényleg rengeteg tanulnivalója van a gazdának, és ez igazából sokkal fontosabb annál, mint hogy a kutya papírforma szerint üljön láb mellett. A tanfolyamon a gazdik segítséget kapnak a mindennapi életben felmerülő problémák megoldásához, és ez fontosabb, mint egy bármilyen vizsgára való felkészítés. Ha egy gazdi megfogadja a tanácsokat, akkor a tanfolyamok végére lesz egy olyan kutyája, amelyiket be lehet hívni, és amelyikkel póráz nélkül, zsebre tett kézzel lehet sétálni. (Ez télen különösen előnyös!)

Sok idegen kutya egy rakáson - közös kirándulás a népszigetisekkel

A Tükör suli tehát olyan gazdáknak való, akik szeretnék egy kicsit jobban megérteni a kutyájukat, és fontos nekik, hogy a hétköznapokban normális életet élhessenek a kedvencükkel. Mindezek mellett egy ilyen tanfolyam, illetve a kutya tükröt is tart az ember elé. A kérdés az, hogy mennyire áll készen a gazda arra, hogy belenézzen ebbe a tükörbe, és elfogadja, amit ott lát.

Egy dologgal küzdök nagyon, ez pedig a saját kutyám. Sajnos az iskolai foglalkozások ütik a vadászkutyás tréningeket, így az utóbbi időkben azzal kísérleteztünk, hogy Viktor vitte Banditát gyakorolni. Sajnos ez nem igazán jött be, a kutya visszaesett, és elkezdett bohóckodni. Úgyhogy márciustól délutáni csoportokba megyek át, és szerintem kicsit az oviról is lemondok, hogy legalább délelőtt tudjak normálisan Bandival foglalkozni. Bízom benne, hogy ez segíteni fog. Már csak azért is, mert március 15-én vizsgázni szeretnék vele. :)

Levizsgáztunk!

A szombati utolsó foglalkozás nem sikerült túl jól, a 7 hétvége alatt először éreztem magam rosszul. Az egy dolog, hogy a megállítás egyáltalán nem ment, de a problémamegoldó feladatok sem úgy sikerültek, ahogy előtte gondoltam, és teljesen szétestem én is és a kutya is. Más se hiányzott a másnapi vizsga előtt.

Bekapcsolás

Vasárnap a vizsgák 1-kor kezdődtek, de ráértünk 2-re menni, mert a mi csoportunk volt az utolsó a háromból. A vizsga előtt elmentünk egyet sétálni, hogy picit mozogjanak a kutyák, de mindegyik iszonyat feszült volt, ezért 2 perc után pórázra kellett őket venni, mert majdnem összepattantak. A sulira visszaérve sorsoltunk, és mi lettünk a negyedikek (a tízből), így nem kellett túl sokat várnunk. Próbáltam magam nyugtatni, de kb. úgy izgultam, mint egy egyetemi vizsga előtt…

Hornig Rudi volt a bíró, és a vizsgára jelentkezés simán ment, Bandi szerencsére nem ugrált fel, hanem szépen ülve maradt, és mindenféle kitörő örömködés nélkül hagyta, hogy Rudi odadugja a kezét. Az első három feladatnál nem volt semmi probléma, Bandi nagyon szépen csinált mindent. Nem ugrott be az akadálynál, elsőre felült a kézjelnél, és a bójához is elsőre elindult (és még közel is feküdt), így ezeknél max pontot (feladatonként 25) kaptunk. Mikor a megállításhoz mentünk át, éreztem, hogy még jobban összeugrik a gyomrom, de reméltem, hogy nem lesz gond. Hát lett. :)

Hiába beszéltük át előtte ezerszer Balázzsal (a csoportvezetőnkkel), hogy nem szemből fogom hívni a kutyát, hanem féloldalasan (hogy kicsit lassabb tempóban jöjjön), ezt teljesen elfelejtettem, és szembeálltam Bandival. Hívom, hogy „gyere!”, nem történik semmi, kutya továbbra is fekszik. Mondom, hogy „Bandi!”, na, erre már elindul. Közepes tempóban jön, rettegek, hogy ezek után nem fog megállni, így épphogy belép a zónába, emelem a kezem, „ott! fekszik!”, és láss csodát, a kutya azon nyomban fekszik… A hátsó lábaival még épphogy belépett a zónába, csak a farka lógott ki. A fene se gondolta volna, hogy ilyen gyors lesz…

A bíró utána elmondta, hogy már attól „félt”, hogy 100 pontot kell adnia. :) Végül 3 pontot vont le megállításnál, megjegyezte, hogy a kutya azonnal megállt, amikor a kezemet felemeltem, és hogy nem tipikus hiba, hogy a kutya a zóna elején lóg ki a farkával. Így „csak” 97 pontot kaptunk. :) A vizsga a csoport nagyobb részének hasonlóan jól sikerült, lett 90, 93, 94, 95, sőt még 99 pontos vizsga is, úgyhogy mi elbújhatunk a 97 pontunkkal.

A végére eléggé besötétedett

Nagyon elégedett voltam Bandival, abszolút megfelelt az elvárásaimnak, jobban is teljesített, mint vártam. Most, hogy a tanfolyamoknak a végére értünk, a sulin választhatunk, hogy klubfoglalkozásokra megyünk, őrző-védőre, nyomkövetésre, agilityre vagy mantrailingre, de ezeket egyelőre pihentetni fogjuk. Épp itt az ideje, hogy elkezdjük a vadászkutya képzést, úgyhogy most ebbe vetjük bele magunkat. Kedden már meg is nézte egy ezzel foglalkozó tréner, Karai Csaba, de erről majd írok külön bővebben.

A jutalomfácánnal

Még több kép a vizsgáról itt.

Igaz, hogy már lassan egy hónapja megjöttünk a táborozásból, de nem volt időm arra, hogy írjak egy normális beszámolót, mert elég sok minden történt azóta is. De most…!

Hozzávalók: 154 ember, 137 kutya

Június 25. és július 3. között fantasztikus 9 napot töltöttük el a Népszigeti Kutyasuli nyári táborában a Gébárti-tónál. Tópart, kutyák, tükör módszer szellemében gondolkodó gazdák (így teljesen úgy hangzik, mintha egy szekta lenne, pedig nem is) – kell ennél több?

Hurrá, nyaralunk!

A tábor hivatalosan 24-én kezdődött, és eredetileg úgy volt, hogy mi is ott leszünk első naptól kezdve, de nagyon későn tudtuk Pestről elindulni, ráadásul még meg kellett ejtenünk egy kanizsai-borsfai kerülőt is a családhoz. Miután a vadi új honfoglaló sátrunkat csak egyszer próbáltuk meg korábban felállítani (4-en), nem akartunk péntek este a sötét táborban kísérletezni azzal, hogy vajon ketten menni fog-e. Így aztán otthon aludtunk, és szombaton kora reggel mentünk át Egerszegre. Itt a családi segítségnek köszönhetően viszonylag egyszerűen ment a sátorverés, bár menetközben rájöttünk, hogy nagyon nem szerencsés, ha a hálófülke oldalra lejt. (Nem mintha nem sátoroztunk volna már ezerszer, nem tudom, mit gondoltunk.)

Nem megyek végig a programokon, hogy melyik nap mi volt, mert egyrészt viszonylag egy kaptafára zajlottak a napok, másrészt meg olyan részletesen már nem is emlékszem, hogy mikor mit csináltunk. A reggel mindig egy egyórás kutyás foglalkozással indult, ezt követte általában valamilyen csapatsport a gazdiknak (esetleg csapatverseny vagy beszélgetés), majd ebéd és szieszta. Utána megint jött valami gazdijáték, majd az agility és az ebathlon, este pedig csapatverseny vagy buli, no és persze a fanatikusoknak hajnalig tartó gyilkosozás.

Ment a bandázás ezerrel

Az E/1 vizsga után kicsit untam már az engedelmes gyakorlatokat (meg az ügyességi mindig is jobban érdekelt), ezért kezdő ügyességire jelentkeztem Bandival. Azon kevesek közé tartoztunk a csoportban, akik még nem jártak középfokra, de ennek ellenére azt gondolom, hogy nem ment olyan rosszul. Szinte minden nap mást gyakoroltunk: kézjelek, állítás, megállítás, szagminta felvétele, akadályok, bójázás, előreküldés – mind nagyon hasznos volt. Egyedül a megállítással voltunk/vagyunk bajban, de majd ez is kialakul. Nagyon örültem, hogy ennyi mindenbe belekóstoltunk, pont annyi infót kaptunk, amivel el lehet indulni az őszi sulikezdés előtt.

Bójázunk

A tábor egyik nagy pozitívuma volt, hogy rengeteg program volt a gazdiknak, ami kizárólag emberes program volt, vagyis ilyenkor mindenki a sátorban/faházban/kocsiban hagyta a kutyát. (Nem volt kánikula, így hőgutától nem kellett tartani, meg volt tábori ügyeletes is, aki rendszeresen ellenőrizte az egyedül hagyott ebeket.) Ezek a foglalkozások többnyire csapatsportok voltak, például frizbi, foci, baseball, röpi, de volt élő csocsó is. A kutyáknak szerintem határozottan jót tett, hogy nem voltak non-stop a gazdikkal, és a gazdiknak pedig volt lehetőségük szocializálódni és ismerkedni egymással.

Mit nézel?

A tábor előtt kicsit tartottam tőle, hogyan fogjuk Bandit ketrecbe zárni, mert az egy dolog, hogy itthon mindig fel van állítva a ketrec (és szereti is), de sosem zártuk még be és hagytuk így egyedül. Szerencsére feleslegesen aggódtam. Amikor először betettük, akkor volt egy kis hiszti, de rászóltam, és onnantól fogva nyugodtan ott lehetett hagyni, szépen elvolt magában. Aki nem ismeri a ketrecet/boxot, annak elsőre ez talán kegyetlenségnek tűnhet (elvégre milyen kutyás tábor az, ahol a kutyát bezárják, aztán a gazdi elmegy szórakozni…?!), de az igazság az, hogy a kutyának nagy szüksége volt arra, hogy a saját biztonságos kuckójában tudjon pihenni. Mert ha velünk volt, akkor nem tudott teljesen ellazulni, állandóan éber volt, figyelte a környezetét, és így azért elég hamar kiüti magát a kutya. Mi meg nem szerettünk volna három nap után hazamenni azért, mert Bandi KO. Amúgy szerintem tök jól viselte az egészet, nem látszott rajta, hogy nagyon kimerülne.

A kép készülte után nem sokkal leugrott ennek a palánknak a tetejéről, jó nagyot zakkant a kis mafla

A csapatsportokon kívül egy csapatverseny is zajlott a táborban, ami szintén nagyon szórakoztató volt. Még szombaton este osztották szét a gazdikat négy csoportra, és a bő egy hét alatt szinte minden napra jutott valami játék: csapatvideó készítés, toronyépítés cipőkből, Gábor buszának végigtolása a táboron, kutya-úszóverseny, klikkeres formálás, kardozás és még sok más. Nagyon jó kis csapatunk volt (hajrá TS-alfák!), ráadásul valahogy sikerült pont egy őrmezőis társaságba belecsöppennünk. Nagyon tetszett, hogy mindenki teret kapott a csapatban, a kutyás játékoknál mindenki kipróbálhatta, mit tud a kutyája, és senki nem szorult háttérbe azért, mert épp kezdő. Bandi is ügyeskedett a labdaszedésnél. :) A jó csapatnak köszönhetően sikerült is megnyernünk a versenyt.

 
TS-alfa csapatvideó

Az egyik legnagyszerűbb dologról még nem is nagyon ejtettem szót, ez pedig a tó közelsége. A kemping, ahol voltunk, egy kis félsziget csúcsán található (már többször voltunk itt retrieveres találkozókon), és volt egy külön partszakasz, ahol a kutyákat lehetett úsztatni, illetve itt lehetett a kutyákkal fürdeni. (Volt egy nagy emberstrand is, de ide szerintem nem sokan jártak.) Bandi borzasztóan élvezte a pancsolást, minden nap többször is mentünk - sőt olyan is volt, hogy gondolt egyet, és magától elindult lefelé… Terveztük, hogy itt lent majd kicsit dummyzunk is, de ebből végül nem lett semmit, mert rájöttem, hogy addig nincs értelme ezzel bajlódni, amíg nem tudja normálisan tartani a dummyt. (Jelenleg ugyanis előszeretettel köpködi ki előttem egy méterrel.)

Itt ő húzott ki a vízből

A táborban ott volt Gyuri és Judit is Spockkal, a mopsszal, akivel Bandi reggelente hatalmasakat szokott hancúrozni itt Pesten. Ezt a jó szokásukat a táborban is megtartották, általában Bandi már tűkön ült, hogy mikor húzzák el Gyuriék a cipzárt, és azonnal ott termett, arra várva, hogy Spock előkerüljön. Előszeretettel lopkodta Spock játékait és rágcsáit (mintha mi nem vittünk volna), sőt egyszer az éjszaka kellős közepén, amikor Gyuriéknál mocorgás volt, gyorsan kislisszant a sátrunkból, átrohant Gyuriékhoz, kikapta a sátrukból Spock patkányát, aztán rohant vissza hozzánk. Pontosabban rohant volna, csak a zárt sátorba már nem tudott olyan könnyen bebújni alul, mint amennyire egyszerű volt kibújni, így fejjel szaladt neki a sátornak, mire én felkeltem, és beengedtem a kis tolvajt.

Spockra várva

Bandival egyébként teljesen elégedett voltam. Egy-két nap után rájött, hogy a sátor az otthon, és hogy nem mindig jön velünk, így ha elindultunk, akkor mindig néhány méterre a sátortól megállt, hogy akkor most jön ő is vagy sem. A kutyákkal abszolút nem volt problémája (miért is lett volna), teljesen jól viselkedett mindenkivel. (Amúgy a táborban tök jól elvolt a száznál is több kutya, nem volt semmi komoly affér, pedig szinte mindig minden eb póráz nélkül volt.) Látszott azért, hogy van csiszolnivaló a kapcsolatunkon, főleg, hogy most nagyon megnőtt az önbizalma, és azt hiszi, hogy övé a világ, de bízom benne, hogy a helyrebillentésben majd segít az őszi középfokú tanfolyam.

Egy szó mint száz, nagyon jó kilenc napot töltöttünk el a táborban. Szuper volt a társaság, kiváló volt a program - tarthatott volna tovább is. Jövőre veletek ugyanitt!

Nagyobb méretben itt

• Saját képek a táborról
• Krisz fotói
• Zsófi képei

Banditával vasárnap sikeresen letettük az engedelmes 1-es vizsgát (K99 vizsgarendszer), 100-ból 96 pontot kaptunk. :)

Nagyon szépen dolgozott a kissrác, végig figyelt, nagyon szép volt a szemkontaktus, és nem esett szét az én vizsgadrukkomtól, pedig ettől nagyon féltem. Teljesen ott volt agyilag, és ebben valószínűleg nagy szerepe volt annak is, hogy legelsők voltunk, így nem kellett várakoznunk. (Meg talán besegített az is, hogy előtte nap kimaradt a vacsora, a vizsganapra pedig az abszolút favorit pizzatésztával készültem, és amikor vizsga előtt ráhangoltam a munkára, akkor azt kapott jutalomnak.)

Pontokat a lassú leüléssel, a csoportkerülésnél lemaradással, illetve azzal vesztettünk, hogy fektetésnél véletlenül megrántottam a pórázt - ezt a hülye reflexet még nem tudtam kiirtani magamból. (Szerintem amúgy a bírónő nem vette észre, hogy Bandi a helyben maradásnál bemozdult, különben tutira nem kaptunk volna ennyi pontot.)

Csak szépen peckesen

Most pihenés, és majd ősszel folytatjuk a középfokkal. Szeptemberben lehet, hogy megpróbálkozunk egy ügyességi vizsgával még a tanfolyam előtt, meglátjuk, hogy alakul a nyár. Lassan ideje volna rágyúrnunk a retriever munkára, az első cél az, hogy tanulja meg szépen hozni a dummyt, mert most még nem várja meg, hogy elvegyem, hanem előszeretettel kiköpi előttem. 

Csoport levonul

Olga szigorúan szemmel tartja helyben maradás közben

Levizsgáztunk!

Utána muszáj volt levezetni a feszültséget

Még több kép a vizsgáról

A Korom Gáborral történő beszélgetés során számos érdekes téma előkerült még, ami nem fért be az [origo]-n megjelent cikkbe, így ezek – interjú formájában – itt a blogban olvashatók.

Mikor kezdtél kutyázni?

Mindig arra vágytam, hogy legyen egy kutyám, akivel foglalkozhatok. Tízévesen kaptam egy német juhászt, vele elmentem kutyaiskolába, és nem tetszett, amit ott láttam. Teljesen idegen volt, nem éreztem jól magam ebben a világban. Tizenkét éves koromban egy barátommal alapítottam egy kutyaiskolát. Összeraktunk egy akadálysort, és rendszeresen foglalkozásokat tartottam.

Ez volt az első kutyaiskolám, aztán beidomultam abba a világba, ami munkakutyás világként ismert. Mindig idegen volt számomra ez a világ, más értékeket vallottam, de megtaláltam a helyem, és munkakutya-versenyző lettem, világbajnokságokon szerepeltem. Aztán egyszer csak rádöbbentem arra, hogy azokat az értékeket, amikben anno hittem, teljesen elhagytam. Rájöttem, hogy amit csináltam, az nem más, mint a kutya lényének kizsákmányolása anélkül, hogy bármit is tudnék a kutyáról.

Mennyi idő telt el a Tükör módszer kidolgozása és az iskolai bevezetés között?

Eleinte teszttanfolyamok indultak. Sosem felejtem el az első tanfolyamot, amit póráz nélkül próbáltunk megcsinálni. Mi magunk, oktatók álltunk be a kutyáinkkal, olyan kutyákkal, amelyek még fiatalok voltak, esetleg hagyományos rendszerben képzettek, és piszok nehéz volt. Sokan ki is estek a sikertelenség miatt. Hosszú tesztelési időszak után értünk el az iskolai bevezetésig.

Elkezdtünk egy folyamatot, hogy a hagyományos elemeket fokozatosan kivontuk a foglalkozásokról, majd egyre hatékonyabban tudtuk a Tükör módszer technikáit alkalmazni már csoportban is. De mire az első korrekt tanfolyam elindult, legalább hét év eltelt. Négy-öt éve működik olyan szinten, amire azt tudom mondani, hogy Tükör módszer. Mára több ezer kutya végzett a módszer jegyében. Több ilyen szellemben működő iskola van már Budapesten kívül is (például Szeged, Zalaegerszeg, Szombathely, Gödöllő, Vác), és egyre többen jelentkeznek, hogy szeretnének ezzel foglalkozni.

Külföldről is elég nagy az érdeklődés.

Abban a furcsa helyzetben vagyunk - ami egyfelől persze nagyon jó és nagy büszkeség, de nehézség is-, hogy sokkal nagyobb az igény és a megkeresés, mint a kapacitás. Sajnos nem állunk még készen arra, hogy a Tükör módszeres oktatás elinduljon külföldön, nincsenek még meg az idegen nyelvű oktatási programok. Magyarországon viszonylag könnyű, mert van egy bejáratott képzési program, ahova rengetegen jönnek el. Sokan látják, hogy nem könnyű ebbe beletanulni, mert több éves tanulást igényel, mire egy érdeklődő oktatóvá válhat. Ezt kell létrehoznunk külföldön, ahol nincs meg az oktatási rendszer. Egyelőre nagyobb tapasztalatú kollégáink mennek ki, és próbálnak meg betanítani kinti oktatókat.

Minek köszönhető az igény?

A videók biztosan sokat segítettek abban, hogy a világnak megmutassák, hogy létezik ilyen kutyatartás is, hogy szabadon lehetnek kutyák, és nem verekednek össze annak ellenére, hogy nem ivartalanítottak. Ennek elég jó bizonyító ereje van, de mostanra már a módszer híre is egyre több emberhez jut el, hogy Magyarországon valami furcsa dolog történik, hogy itt szabadon vannak a kutyák a tanfolyamon, és nem verekednek. Komoly szakmai műhelyek keresnek meg minket ezzel kapcsolatban.

Az etológusok is vizsgálják a hatékonyságát.

Viszonylag még az elején vagyunk, remélem, ez majd egy jó tudományos hátteret ad a módszer további terjedéséhez, aminek a hatékonyságát a munkatársaimmal, a saját szemünkkel látjuk. Nem arról van szó, hogy fazonírozzuk a kutyákat és a gazdákat. Van egy élő páros, egy gazda és egy kutya, mindkettőnek saját egyénisége és temperamentuma, és mi abban próbálunk segíteni, hogy a gazda a lehető legmagasabb tudatosságával a legoptimálisabb életet tudja élni. Tehát a kettejükhöz idomultan, de mégis egyedi életmódot tudjanak élni. Az egyediségen van a hangsúly, itt csak egyedekkel, egyedi helyzetekkel van dolgunk.

Milyen szerinted a jó gazda?

A jó gazda ismeri a kutyája igényeit. Toleráns ott, ahol toleránsnak kell lenni, következetes és ellentmondást nem tűrő ott, ahol kell. Hatékonyan tudja felhasználni az energiáit, a kutyára szánt idejét, és jól tud kommunikálni a kutyájával. A jó gazdát onnan lehet felismerni, hogy a környezetével jó viszonyban van. Megfelelően tudatos abban, hogy a saját és kutyája igényeit is felmérje, és ezeket jól tudja működtetni.

Hogyan teheti igazán boldoggá a gazda a kutyáját?

Őszintén azt gondolom, hogy azzal, ha Tükör módszerrel dolgozik a kutyájával. Mert miről szól a tanulás? Arról, hogy a kutya és a gazda megtanul egy közös nyelvet. Beállítunk középre egy mesterséges nyelvet, amelyen hihetetlen hatékonyan tudunk kommunikálni és információt megosztani egymással. Ez nagyon fontos igénye a kutyának, és amikor el tudok kezdeni beszélgetni vele, akkor elképesztő hálássá válik.

 A jó gazda határozott és iránymutató tud lenni a kutya számára. Az ember idegenvezetője a kutyának ebben a világban, és ehhez fontos, hogy az ember hiteles legyen. A hiteles ember pedig következetes, a kutya elfogadja őt, mint iránymutatót, és ezzel a minőséggel tudom kiegyensúlyozottá és egészségessé tenni. Szándékosan nem használjuk azt a szót, hogy falkavezér, mert mi nem falkában, hanem családban élünk. A család egy sokkal összetettebb modell, mint a falka.

Mit gondolsz a városi kutyások és nem kutyások kapcsolatáról?

A kutyatartás nemcsak a kutyatartók problémája. A kutya sorsáért az emberiség felel, minden ember minden kutyáért. A nem kutyatartóknak is felelőssége az, hogy a városi kutyáknak is megfelelő életmódot tudjunk biztosítani. Ahogy az is, hogy a tigrisek ne haljanak ki. Aki ezt vitatja, az struccpolitikát folytat, és nincs felkészülve a jövőre.

Azért tartunk itt, mert a kutyatartók irritálják a környezetüket. Nagyon sok agresszió- és szocializációproblémás kutyával lehet találkozni, akik a környezetükben károkat és problémákat okoznak. Addig, ameddig a kutyatartók nem tudnak megfelelő tudatossággal viszonyulni a kutyatartáshoz, addig nem szabad azon csodálkozni, ha olyan rendeletekkel szabályoznak minket, amelyek ellehetetlenítik a nagyvárosi kutyatartást. Meg kell emelnünk a kutyatartási kultúrát, és akkor a törvényhozóktól ki lehet követelni azt, hogy azok, akik megfelelő tudatosságú kutyatartási kultúrát képviselnek, azok számára más szabályok legyenek érvényesek.

Mi a véleményed az állatvédelmi törvény módosításáról?

Alapvetően jó elképzeléseket és gondolatokat tartalmaz, remélhetőleg valódi szakemberek fogják működésbe hozni. Ha én lennék a törvényhozó, nagyobb szabályozási szigorral járnék el, és nemcsak bizonyos fajtákra korlátoznám a szájkosarat. De annak a kutyatartónak, aki tényleg komolyan veszi a kutyatartást, annak legyen lehetősége arra, hogy méltó módon, a 3. évezredhez mérten éljen a kutyájával. Jelenleg megalázó, hogy olyan kutyára is szájkosarat és pórázt kell tenni, amelyiknek ez teljesen méltatlan. De egyértelmű, hogy pórázt és szájkosarat kell tenni arra a kutyára, amelyik veszélyezteti a környezetét. A szabályozást akár egy nagyobb körre kiterjeszteném, de reális és tiszta alternatívát biztosítanék arra, hogy legyen egy olyan városi kutyatartó vizsga, amellyel akár megelőzhetjük egész Európát.

A tudatos gazda tudja, hogy hol kell feltennie a pórázt a kutyára, mert esetleg vannak olyan érzékenységei az állatnak, melyeket nem lehet alapos szocializációval sem kiszedni. Ha a gazdát nem a rendelet kötelezi, hanem ennek a képességnek a birtokában van, akkor egészen biztos, hogy nem a környezete rovására fog élni. A jó gazda jó viszonyban van a környezetével, mert a kutyája egészséges, mert tudja, hogy mire van szüksége, és le tudja vezetni az energiáit. Ezáltal a környezetét nem irritálja, és a gazda is megérti azt, hogy mások esetleg félhetnek a kutyától, és felismeri azokat a helyzeteket, ahol neki háttérbe kell húzódnia a kutyájával.

Szerinted lehet szemléletváltozást elérni a lakótelepi kutyatartó idős néniknél?

Abszolút, nem is kell sok idő. Ha valaki azt mondta volna nekem 11-12 évvel ezelőtt, hogy itt fog tartani ma Magyarországon a kutyatartási kultúra, nem hittem volna el. Elképesztően gyorsan változunk. Azt gondolom, hogy a magyar gondolkodásmód nagyon nyitott arra, hogy úgy tudjon változni, hogy a régi értékek meghagyása mellett újakat hozzon be a rendszerébe. Ilyen szempontból Magyarország egy ideális terület. Nagyon jól tudunk fejben megérteni dolgokat, és utána a gyakorlatba bevinni azokat. Látva, hogy a nyugati kutyatartó kultúrák hogyan oldják meg ezeket a dolgokat, azt gondolom, hogy egyáltalán nem állunk annyira rosszul – ebben a tekintetben. Más tekintetben sajnos borzalmasan állunk, gondolok itt például a kutyák ezreinek elaltatására az emberi tudatosság hiánya miatt. De nagyon nagy jövőt látok abban, hogy olyan kutyás kultúrát alakítsunk ki Magyarországon, mely etalonként szolgálhat akár Nyugat-Európának is.

Mivel telnek egy iskolavezető napjai?

Nagyon szeretek csoportokat vinni, de sajnos már nem nagyon van rá időm. Foglalkozást szoktam tartani, sokszor jelen vagyok problémás eseteknél, hívnak konzultálni, a tanfolyamok menetét folyamatosan nyomon követem. Az egész módszer úgy kezdődött, hogy én vittem az első alapfokú tanfolyamot, aztán az első középfokú tanfolyamot, és azóta is ebben érzem magam a legjobban, amikor a gazdákkal együtt dolgozunk, és együtt foglalkozunk a kutyákkal. Rendszeresen tartok előadásokat országszerte, de alapvetően az oktatóképzéssel és a módszer továbbfejlesztésével, szakmai anyagok létrehozásával és az extrém problémás esetek kezelésével foglalkozom.  Készülünk a külföldi terjesztésre, és egy tévés produkción is dolgozunk.

Tervezel esetleg új könyvet?

A Neked ugatok!-nak már a második kiadása fogyott el a boltokból, csak idő és energia kérdése, hogy merre megyünk tovább. Amerika kutyás bestsellerének, Karen Pryor Don’t shoot the dog című könyvének a kiadási jogait már megszereztük, a fordítás célegyenesben van. Készül a nagy Tükör könyv is, valamint egy olyan kiadvánnyal is készülünk, ami etológusok, gazdák és tenyésztők bevonásával segítené a tudatos fajtaválasztást.

A bukfenc tanítása után kedvet kaptam egy viszonylag egyszerű feladathoz, amelyre majd a későbbiekben az ügyességi feladatok során szükség lesz, ez pedig a bójához (tárgyhoz) küldés formálással. (A feladatválasztásban az is szerepet játszott, hogy Bandi reggeli játszópartnere, Spock, a mopsz, aki már középfokra jár a gazdájával, akkoriban szintén ezt tanulta.)

A formálás a klikkeres tanításnak az a változata, amikor alaposan megtervezzük, hogy pontosan mit szeretnék, és lépésről lépésre alakítjuk ki (pl. ha azt szeretném, hogy forogjon, akkor először már arra is klikkelek, ha kicsit oldalra fordul, aztán fokozatosan növelem az elvárást, és az egyre nagyobb fordulatért klikkelek, amíg teljesen körbe nem fordul). (lásd: Mi az a klikker?)

A miénk is ilyen, csak citromsárga

A feladat az volt, hogy a kutya magától odamenjen, és lefeküdjön a bója mellé. Első nap még egy törülközővel próbálkoztunk, és hamar rájött, hogy azzal kell kezdenie valamit. A gyakorlás végére el is jutottunk odáig, hogy ráfeküdt a törülközőre. Második alkalommal ezt gyúrtuk tovább, hogy stabil legyen a ráfekvés. Harmadik alkalommal került elő a bója, amihez már rögtön odament, de beugrott neki, hogy korábban a körülbelül ugyanilyen magas vizesüvegeket pofozni kellett, ezért ezt is elkezdte a mancsával piszkálni. Szerencsére ezt viszonylag hamar sikerült kiszedni belőle, és negyedik alkalomra már meg is volt a bója mellé fekvés. Házon kívül még nem próbáltuk, de lakásban már szépen megy.

Ezek után hétfőn kitaláltam, hogy megint meg kéne próbálni a „101 játék a dobozzal” nevű játékot, aminek igazából az a lényege, hogy egy cipősdobozzal bármit lehet kezdeni, csak a gazdi fantáziája szab határt. Amikor Bandi pici volt, ezzel már kísérleteztünk, csak éppen akkor túl sokszor kértem tőle azt, hogy üljön bele a dobozba, így képtelen voltam rávenni másfajta cselekvésre. (Persze nagyon édes volt, amikor 10 hetesen rögtön odaszaladt a dobozhoz, belecsüccsent, és várta a jutalmat.) Most az volt a cél, hogy az egyik mellső lábával álljon bele a dobozba. Azt nem döntöttem el előre, hogy melyik, úgy voltam vele, hogy majd amelyikkel először belelép.

10 hetesen a dobozban

Amikor először kitettem a dobozt, akkor hála az égnek nem akart beleülni, viszont befeküdt mellé. Ezt elég sokszor eljátszotta, mire rájött, hogy mancsolni kell. Végül a bal mellső mancs lett a kiválasztott, és amikor néhányszor belelépett, abba is hagytuk a gyakorlást. Este, a séta után még egy kicsit elővettem a dobozt, akkor már úgy tűnt, tudatosan lép a bal lábával a dobozba.

Azt előre eldöntöttem, hogy kedden már a másik (jobb) lábbal való belelépés lesz a feladat. Amikor elővettem a dobozt, akkor rögtön ment, és lépett bal lábbal, szépen ki is tartotta, de persze klikket nem kapott. Próbálkozott a melléfekvéssel is, végül nagy nehezen véletlenül néhányszor belelépett, de bizonytalan vagyok, hogy mennyire fogta fel, hogy ez volt a cél. Azóta nem próbálkoztunk vele, úgyhogy majd ma délután meglátjuk.

Közben már nyakunkon a vizsga, már csak 1,5 hét! Ennek megfelelően az utóbbi napokban teljesen szét is esett a kutya, a ritkított jutalmazás miatt már nincs meg a folyamatos szemkontakt lábnál követés közben, és mintha a lelkesedése is kicsit alábbhagyott volna. De legalább a helyben maradás már szépen megy, köszönhetően annak, hogy néhány napja a pékség és a Tesco előtt fektetem ki, hogy bőségesen legyen zavaró tényező.

Korom Gábor, a Népszigeti Kutyasuli és a tükörmódszer alapítója a Rádió Q-n:

Ez pedig az előadása márciusban a TEDxDanubián:

Nagyon izgalmas két napon vagyunk túl: hallgattunk puskalövéseket, megmutattuk Banditát egy küllembírónak, és elkezdtük az iskolát, ahol második nap már rögtön bele is csaptunk a közepébe, és láthattuk, hogyan próbálják meg helyretenni egy viselkedészavaros kutya fejében a dolgokat.

Szombat reggel a TordasZoo-ban kezdtünk, ahol a Hungária Retriever Klub tartott tenyészszemlét, képességvizsgát és munkavizsgát. Mi csak nézőnek mentünk, hogy hallgassunk pár puskalövést, és hogy találkozzunk Eszterrel, Bandi apjának, Balunak a gazdájával. Mellékesen pedig megmutattuk a bírónőnek Bandit. :) Azt mondta, hogy rendben van, csak a mellkasa kevés, mert nem tartottuk elég kövéren, amikor kisebb volt. Hát, ez van. :) Inkább legyen vékony, mint hogy sántítson a túlsúlytól. Jelentősége igazából nincsen, mert sajnos kimarad az életünkből a kiállítási karrier, de ezt majd máskor leírom, hogy miért.

A lövésekkel nem volt semmi gond, Bandi felkapta a fejét, és figyelt, hogy mi történik, de nem ijedt meg. Kicsit még ott ellebzseltünk, aztán eljöttünk, mert még rá kellett készülni a délutáni kutyasuli kezdésre. Miután mi eljöttünk, akkor kerültek sorra a munkavizsgázó kutyák, és büszkén mondhatom, hogy Bandi testvére, Csipesz sikeresen levizsgázott! :))

Csipesz

A suliba fél 3-ra mentünk beiratkozni. A csoportunkban van egy malinois (Sunny), egy vizsla (Lucky), egy kaukázusi (Léna), két keverék (Kiró és másik Léna), egy cane corso (Römi), egy labrador (Duna), egy staffi-jellegű kutya (Chili) és még egy goldi (Melba). Többségében nyugodt kutyák, csak a mali szeretne mindenkit ledominálni, illetve a staffi viselkedészavaros, vele eddig terápiára jártak, és most jutottak el odáig, hogy már be lehet tenni csoportba.

Első alkalommal Bandi láthatóan nem találta a helyét, sokat volt kint a periférián, nem nagyon játszott a többiekkel, csak kicsit a végén a másik goldennel. A feladatokat szépen végrehajtotta, bár először kicsit nehezen talált meg minket, amikor hirtelen az összes gazdi egyszerre kezdte el hívni a kutyáját. De a végére már egészen belejött, sőt, nagyon kiabálni sem kellett neki, mert általában a közelben volt. Túl sok mindent nem tanultunk, mert az első alkalom az ismerkedésről szó, hogy a kutyák felmérjék egymást és a környezetet. Bandi kellemesen elfáradt, de azért este még volt ereje sétálni.

Vasárnap jó kis esős napra ébredtünk, így elmaradt a délelőttre tervezett bandázás az Öbölben. Szerencsére 2 körül elállt az eső, és pont jó kutyasulis idő lett délutánra. Ez az alkalom már kicsit izgalmasabb volt. Bandi oldottabb volt, többet játszott Melbával, de sokat füvezett és botozott is. Az ültetés és a szemkontaktus mellett már a fektetést is gyakoroltuk, arra kell majd rágyúrnunk a héten, hogy simán vezényszóra is működjön, kézjeles segítség nélkül. Megismerkedtünk az ebathlon transzporter nevű játékával is, itt a feladat az volt, hogy az egyik pálcákkal kijelölt területről kellett átvinni a másik ugyanígy körbekerített területre azokat a földre szórt játékokat, amiket a kutya megszagolt - mindezt úgy, hogy a kutya ne ragadjon le az első helyen a játékoknál, hanem jöjjön velünk. Bandi borzasztóan élvezte, ráadásul úgy gondolta, hogy amit átvittünk, azt neki vissza kell hoznia, így aztán oda-vissza hurcolásztuk a játékokat. Egy perc alatt összesen 8 játékot sikerült átvinnünk a másik helyre, azt hiszem ez volt az egyik legjobb eredmény. :)

A tanfolyam kezdése előtt már mondogattam Viktornak, hogy remélem, jó kis zúzós csoportunk lesz, mert akkor lehet igazán tanulni (kiképzőként), ha vannak problémás esetek. Szerencsére ez olyan jól bejött, hogy tegnap már láthattunk egy megtolást is Chilinél. Chilivel egy ideje már járnak terápiára, és szombaton még pórázzal és szájkosárral engedték be a csoportba, majd ahogy oldódott, úgy került le róla a póráz, és a szájkosár helyett is csak egy halti volt rajta. Vasárnap már így indultak, és látszólag nem is volt gond egy darabig, amikor aztán egyszer csak rámorrantott valamelyik kutyára. Innentől indult a hajsza, vagyis a megtolás. Rögtön feljött még két kiképző, és hárman ordítozva, kannával a kezükben elkezdték kergetni a kutyát, kitolták a középen álló csoportból. A lényeg ilyenkor, hogy a kutyának el kell hinnie, hogy az életéért fut. Nem hagyják megpihenni, nem hagyják elrejtőzni, hanem folyamatosan hajtják. Chili elég sokáig csak szaladgált össze-vissza, a testjelei, faroktartása egyértelműen elárulta, hogy nem veszi őket komolyan. Nem tudom, mikor történt változás a viselkedésében, mert közben Bandit is figyeltem, aki nem értette, hogy mi történik, csak kapkodta a fejét. Szegény néha meg is ijedt, amikor valamelyik kiképző elrohant mellettünk artikulálatlanul ordítozva és a kannát csapkodva. (Becsületesen bevallom, volt, amikor én is összerezzentem.) Sajnos az időérzékem nem túl jó, így nem tudom megbecsülni, hogy meddig ment ez így, de talán 10 perc után küldtek le minket a pályáról, és csak Chili volt bent, a gazdája és a három kiképző. A gazdi végig középen állt, a többiek pedig hajtották a kutyát, de az az istennek se akart bemenni a gazdájához. Lefeküdt a kerítés mellé, bebújt a palánk alá, de mindig mindenhonnan kirángatták (ilyenkor kellett igazán a kanna, mert Chili próbált harapni, és a kannát maguk elé téve védték magukat a kiképzők), és hajtották tovább. Egy tíz perc még biztosan eltelt, és Chili továbbra sem ment a gazdihoz, de akkor egyszer csak a srác leguggolt, amikor a kutya ott volt a közelében, Chili bement, és vége lett a kergetésnek.

Picit később visszavezényeltek minket a pályára, hogy csak mozogjuk nyugodtan, engedjük el a kutyákat, és láss csodát, Chili el sem mozdult a gazdi mellől (pedig nem volt rajta póráz). Ha esetleg felállt, hogy utánaszimatoljon valamelyik kutyának, rögtön rászóltak, és azonnal visszaült, és a foglalkozás végéig így is maradt. Sajnos azt nem láttam, mikor oldották ki a kutyát, mert elsőként mentek le a pályáról, de nagyon kíváncsi vagyok a folyamatra, hogy mi lesz ebből a kutyából és a gazdájából a tanfolyam végére.

A sulis foglalkozásokat egyébként ugyanúgy fejezzük be, ahogy az ovit is, hogy a kutyát megfogja egy kiképző, mi pedig ketten elrohanunk előle, elbújunk, és közben hívjuk. Na hát Bandi mindenkivel el akar rohanni, mindenki után szaladna, ha pedig mi futunk el, akkor meg meg van veszve, ugat és ugrál. Aztán meg spurizik, mint akit puskából lőttek ki.

Összegezve a hétvégét, nagyon jó volt, rengeteg újdonsággal találkoztunk, és sokat tanultunk. Várom a folytatást. ;)

(Sajnos sulis képek most nem készültek, mert nem volt rá kapacitás.)

Bandita néhány hete (na jó, hónapja) még egy puha plüsskutya volt, most pedig már egy erejét próbálgató kamasz. Szerencsére még csak az elején vagyunk a kamaszkornak, de azért néha-néha már feszegeti a határokat. Velünk szemben ez még inkább csak abban nyilvánul meg, hogy lassabban jön vissza, amikor hívom - ilyenkor elindulok az ellenkező irányba, és láss csodát, hirtelen már ott is van mellettem. Főleg a többi kutyával szembeni viselkedésén látszik a változás, például mindenkit lemorog, aki ki akarja venni a szájából a botot, de ha megtetszik neki a másik kutyánál lévő bot, akkor azt is megszerzi magának. Ha átmegy nagyon morgósba, akkor odamegyek, és én morgom le - ez működik is, nekem mindig, mindent gond nélkül odaad.

A kisebbtől persze könnyű lopni

A másik, amin még észrevehető a kamaszodás, hogy kezd megváltozni a játékstílusa. Bandi legjobb játszópajtása Bono, egy vele egyidős vizsla. Hatalmasakat hancúroznak együtt, főleg birkózni szoktak. Egy hónappal ezelőtt, amikor elkezdtünk az Öbölbe járni, még nagyon óvatosan játszottak, csak ijesztgették egymást tátott szájjal, és mutogatták a csillogó, hófehér, vadi új fogaikat. Utána Bandi elkezdett sörényesedni, így Bono állandóan a nyakát cibálta, most pedig már ott tartanak, hogy a másik pofáján a bőrt húzzák. Egyre többször fordul elő az is, hogy megpróbálják kifejezni a dominanciájukat. Bono esetében ez főleg azt jelenti, hogy megpróbál rámászni Bandira, Bandi pedig játék közben igyekszik legyűrni Bonot, és fölé áll. Ezt nem szoktam hagyni, és ezt Bandi is tudja, mert ha elindulok feléjük, és rászólok, akkor lejön Bonoról.

Összességében nincs különösebb gond Bandi viselkedésével, mert játék közben simán lefekszik a másiknak, a jack russel haverja például rendszeresen rajta ugrál, de megérti azt is, ha nem akarnak vele játszani. Akkor szokott besokkalni, amikor ő van alul, és egyszerre két kutya támadja - ilyenkor egy idő után bedühödik, és szétcsap köztük.

Általában nem sokat látunk belőlük, ha belelendülnek

Igazából nem aggódom, mert normális, hogy ebben a korban (jövő héten lesz 7 hónapos) kísérletezik az erejével, és próbál jó pozíciót szerezni a falkában. Itthon ezzel nincs gond, mert tudja, hogy hol a helye, bár most újból elővesszük majd a gesztusevést, hogy erősítsünk ezen. Ilyenkor bekészítem a táljába a kaját (és egy kekszet), és utána a szeme láttára falatozok a táljából - persze a kekszet, nem a tápot. Ez elég egyértelmű jelzés a számára, hogy fölötte állok, enyém az elsőség joga, és ő csak akkor ehet, ha már végeztem. Amikor elfogyott a keksz, akkor leteszem a tálját a földre, de még mindig nem engedem oda. Ha próbálkozna, akkor odamorrantok, és innen tudja, hogy még mindig igényt tartok a kajára. Kicsit várni szoktam még ilyenkor, és csak utána engedem őt enni. Nincs is gond az étvágyával. :)

A kutyasulit május 7-én kezdjük, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz. Bandi nagyjából már tudja a tananyagot (séta laza pórázon, ül, fekszik, marad, igazodik), amit még csak néha gyakoroltam vele, az a lábnál követés, de az is szépen alakul. Nem is ezek miatt megyünk, hanem a sulin használt módszer miatt, amiről elméletben már rengeteget tudok, de a gyakorlati alkalmazásáról elég keveset.

Az Őrmezői suli ugyanis egy Tükörmódszert használó kutyaiskola, és rengeteg mindenben különbözik a klasszikus, pórázas kutyasuliktól. Abból indul ki, hogy a kutya tükröt tart a gazda elé (innen jött a név is), és megmutatja, milyenek vagyunk, és miben kell fejlődnünk. A kutyasuli így egy önismereti tréningnek is felfogható - kíváncsi is vagyok, mit tudok meg saját magamról. :)

A Tükörmódszerről bővebben itt olvashatsz.

Korom Gábor, a Népszigeti Kutyasuli alapítója, a Tükör-módszer egyik kidolgozója volt a legutóbbi vendég az RTL Klub Portré című műsorában. Nézd meg a videót az RTL honlapján!

Megint voltunk ovizni, most szerencsére mindkét nap el tudtunk menni. Először jöjjenek a szombati képek egyenként (köszönet érte Eszternek), aztán pedig a maiak, ezeket felraktam a Picasara.

Vasárnap:

Múlt héten hivatalosan is letelt az utolsó oltást követő karantén, így végre nyugodt szívvel mászkálhatunk mindenfelé. Ennek örömére pénteken ellátogattunk a Fressnapfba, ahonnan Bandi szerintem az összes játékot hazahozta volna. :) Szombaton a Kopaszi-gátnál lévő kutyafuttatón voltunk, megvolt az első találkozás a Dunával. Beledugta az egyik lábát a vízbe, majd hirtelen kikapta, és kerge üzemmódban futkosott fel-alá a parton. :)

Már a kezdetektől fogva alig vártam, hogy elkezdhessük a kutyaovit, és vasárnap el is látogattunk az Őrmezői Kutyasuliba, hogy kipróbáljuk, milyen kiskutyás gazdinak lenni a kutyaiskolában. Nagyon kíváncsi voltam Bandita viselkedésére, hogy az ismeretlen környezetben mennyire lesz magabiztos, és hogy hogyan adja elő magát a többieknek. Hozta a várt formát, és farkcsóválva, határozottan közeledett mindenki felé.

A kutyaóvoda a kedvenc kutyaiskolai műfajom: egy csapat 3-7 hónap közötti kölyökkutya, akik mást sem csinálnak, csak kergetőznek, hancúroznak, és közben szépen megtanulják, hogyan kell viselkedni a többi kutyával, mit szabad és mit nem. Még ha suliba nem is viszi el mindenki a kutyáját, az ovit én kötelezővé tenném, mert ennél jobb hely nincs a szocializációra. A kutya szakértő felügyelet mellett találkozhat vele egykorú kölykökkel, és ha túl durván játszik, azonnal közbelépnek, s a gazdi is megtanulja, hogyan kezelje a kutyáját. Ha van elég kölyök, akkor az a legjobb, ha külön veszik a rámenősebbeket és a nyuszikat, s akkor a magabiztosabbak nem tudják piszkálni a félősebbeket, akik viszont idővel, jó eséllyel felbátorodnak. Az oviban a kutya hozzászokhat olyan dolgokhoz, amelyek a hétköznapokban esetleg ijesztőek lehetnek számára, legyen az például egy hirtelen kinyíló esernyő, egy bringa, egy fűnyíró vagy éppen egy szokatlan anyag (kiterített fólia). A vagányabb kölykök a viselkedésükkel ilyenkor még bátorítják is a kicsit nyuszibbakat, akik láthatják, hogy nincs mitől félni. A foglalkozások alatt aztán egy csomó hasznos dolgot megtanulhat még a gazdi és kutyája, például a laza pórázon való sétát, a behívást, ültetést, szemkontaktust, klikkerhasználatot, és jó feladatok vannak a kötődés erősítésére is. Az ovi tehát csupa móka és kacagás, és arra is kiválóan alkalmas, hogy egy tükröt tartson a gazdi elé, aki a többieket látva esetleg elgondolkozik azon, hogy saját magának min kellene változtatnia.

A mi csoportunkban 7 kölyök volt összesen, nagyjából mindenki Banditával egyidős, négy hónap körüli. Emlékeim szerint a többség szuka volt. Méretét tekintve Bandi volt a legnagyobb, s minden kutya felé egyértelműen domináns jeleket küldött. (Tartok is tőle, hogy mi lesz később, ha elkezd kamaszodni…) Egy roti szuka próbálkozott nála, de Bandi odébb lökte, és nem foglalkozott vele, játszott tovább másokkal. Párszor előfordult, hogy ő kezdeményezte a lökdösést, de mindig ment utána vissza játszani. Volt egy kis keverék a csoportban, ő volt a legfürgébb, még a vizslák se érték utol. Bandi elég hamar rájött, hogy esélytelen vele szemben, így a fekete kutya futotta a köröket, ő meg a kör közepéből indulva mindig elévágott, egyszer sikeresen fel is lökte. :)

Klikkereztünk ezerrel (én házon kívül még nem nagyon használtam, úgyhogy ez jó volt), gyakoroltuk a behívást (ezt sípra csináljuk, sokkal egyszerűbb, mint kiabálni, és ha belekezdünk a munkakutyázásba, akkor úgyis kelleni fog), és próbálkoztunk a laza pórázon sétával. Ez utóbbi meglepően jól ment, megérte gyakorolni a séták alatt. Összességében tehát nagyon jól éreztük magunkat az oviban, Bandita nagyon elfáradt, utána átaludta a vasárnap délutánt.:) Most szombaton sajnos nem tudunk menni, helyette ezeréves kutyás barátokkal megyünk kirándulni. Vasárnap viszont újból ovi, kíváncsi vagyok, mit szól majd Bandi. :)