Zenés-táncos produkcióval egy csaj és a kutyája nyerték a Britain's Got Talent döntőjét. Ashleigh és Pudsey a Mission Impossible zenéjére mutattak be mindenféle trükköket, és teljesen lenyűgözték a zsűrit.
A műfajt egyébként dog dancingnek hívják, és itthon is elég sokan művelik. A lenti videón Karlyik Nóra és Sherlock nevű kutyája látható.
Az USA-ban nemrég indult egy tévécsatorna, ahol nyugtató, játékos és ingerekhez szoktató műsorokat sugároznak kutyáknak. A színeket és a hangokat az ebek érzékeihez igazították. A készítők azt javasolják, hogy első alkalommal érdemes közösen leülni a tévé elé, aztán ha a kutya már hozzászokott, akkor nyugodtan egyedül lehet hagyni. Este kipróbálom Bandin, kíváncsi vagyok, mit szól majd hozzá.
Az EB OVO egyesület egy nagyon hangulatos kisfilmet készített a nagyvárosi kutyatartásról. Legújabb akciójukkal, a Mancsletétellel arra próbálják meg felhívni a figyelmet, hogy milyen keveset tudni arról, mégis hány kutyás él a magyar városokban, mennyien szedik/nem szedik maguk után a kutyapiszok, és hányan szeretnék, hogy Budapest kutyabarát főváros legyen.
Pár hónapja még azon bosszankodtam, hogy mennyire nincs időm és energiám arra, hogy bármit is dolgozzak a kutyával, most meg hirtelen minden összejött. Hetente járunk az ELTE-re, mellette még egy kis kutyasulis fejtágításon is részt veszek/veszünk, és közben néha eljárunk retrieveres tréningekre. Néha picit bajban is vagyok, hogy éppen mit gyakoroljak a kutyával, de szerencsére Bandi egyelőre jól bírja a terhelést.
Már régóta terveztem, hogy egyszer felveszem, ahogy formálunk (a formálásról bővebben itt), és tegnap pont volt egy nyugodt esténk, úgyhogy beizzítottam a kamerát. A cél az volt, hogy hozza oda a polc előtt lévő pici, 0,5 kilós súlyzókat. A videón végig látszik, hogy nehezen tud elszakadni a kamerától, mert előtte végignézte, ahogy babráltam vele. Bénázok elég sokat, vannak elkésett klikkek, meg sikerült nagyon ügyesen úgy leülnöm, hogy a kutyától nem láttam, hogy mit csinál.
Elég hamar rájött a dologra, mondjuk pár hete a telefonommal játszottuk el ugyanezt, úgyhogy nem volt teljesen új számára a feladat. Nagyon örültem neki, hogy nem kezdett el ugatni, mert ez elég gyakran elő szokott fordulni, hogy ha elakad. De most csak befeküdt, hasalt, aztán próbálkozott tovább. Ügyes volt. :)
Bármennyire is aranyosak a kiskutyák/kiscicák, ne adjunk élő állatot ajándékba! Egy állat hatalmas felelősséggel és sok évnyi (kutyánál 10-15 év, macskánál több) elkötelezettséggel jár, senkit sem szabad belekényszeríteni egy ilyen helyzetbe. Lehet, hogy jól sül el, de az is lehet, hogy az állat rengeteg bosszúságot fog okozni, és rövid időn belül az utcán/menhelyen köt ki.
Sajnálos nálunk (XI. ker.) a környéken sokan nem szedik össze a piszkot a kutyájuk után, pedig általában vannak kint zacskók. Ha valaki az orrom előtt hagyja ott, akkor nem szoktam szó nélkül hagyni, és megkérdezem, kér-e zacsit. A fogadtatás vegyes, van, aki elfogadja, van, aki meg leráz. Legszívesebben kihívnám razziázni a köztereseket, csak attól félek, hogy még a végén engem büntetnek meg azért, mert néhol póráz nélkül sétálunk.
Japán élen jár a robotok fejlesztésében, és az egyik legújabb találmányuk a vakvezető robot. A robotba a Microsoft Kinectjének kép- és távolságérzékelőjét építették be, ennek segítségével készít háromdimenziós képet az előtte lévő tárgyakról. Sima felületeken egyszerűen elgurul, de ha akadály van előtte, akkor csuklós lábaival lépeget, melyekben ütközésérzékelők vannak. A robot mesterséges női hangon közli a vezetett személlyel, hogy éppen milyen akadályhoz érkeztek. A tervek szerint az újabb típusok már parancsoknak is engedelmeskednek majd, és GPS is lesz bennük.
Igaz, hogy a vakvezető kutyák képzése sokba kerül és időigényes, de van egy olyan érzésem, hogy ezek a robotok sem lesznek túl olcsóak. Ha megvakulnék, biztos szívesebben bíznám rá magam egy kutyára, mint egy robotra.
A szombati utolsó foglalkozás nem sikerült túl jól, a 7 hétvége alatt először éreztem magam rosszul. Az egy dolog, hogy a megállítás egyáltalán nem ment, de a problémamegoldó feladatok sem úgy sikerültek, ahogy előtte gondoltam, és teljesen szétestem én is és a kutya is. Más se hiányzott a másnapi vizsga előtt.
Bekapcsolás
Vasárnap a vizsgák 1-kor kezdődtek, de ráértünk 2-re menni, mert a mi csoportunk volt az utolsó a háromból. A vizsga előtt elmentünk egyet sétálni, hogy picit mozogjanak a kutyák, de mindegyik iszonyat feszült volt, ezért 2 perc után pórázra kellett őket venni, mert majdnem összepattantak. A sulira visszaérve sorsoltunk, és mi lettünk a negyedikek (a tízből), így nem kellett túl sokat várnunk. Próbáltam magam nyugtatni, de kb. úgy izgultam, mint egy egyetemi vizsga előtt…
Hornig Rudi volt a bíró, és a vizsgára jelentkezés simán ment, Bandi szerencsére nem ugrált fel, hanem szépen ülve maradt, és mindenféle kitörő örömködés nélkül hagyta, hogy Rudi odadugja a kezét. Az első három feladatnál nem volt semmi probléma, Bandi nagyon szépen csinált mindent. Nem ugrott be az akadálynál, elsőre felült a kézjelnél, és a bójához is elsőre elindult (és még közel is feküdt), így ezeknél max pontot (feladatonként 25) kaptunk. Mikor a megállításhoz mentünk át, éreztem, hogy még jobban összeugrik a gyomrom, de reméltem, hogy nem lesz gond. Hát lett. :)
Hiába beszéltük át előtte ezerszer Balázzsal (a csoportvezetőnkkel), hogy nem szemből fogom hívni a kutyát, hanem féloldalasan (hogy kicsit lassabb tempóban jöjjön), ezt teljesen elfelejtettem, és szembeálltam Bandival. Hívom, hogy „gyere!”, nem történik semmi, kutya továbbra is fekszik. Mondom, hogy „Bandi!”, na, erre már elindul. Közepes tempóban jön, rettegek, hogy ezek után nem fog megállni, így épphogy belép a zónába, emelem a kezem, „ott! fekszik!”, és láss csodát, a kutya azon nyomban fekszik… A hátsó lábaival még épphogy belépett a zónába, csak a farka lógott ki. A fene se gondolta volna, hogy ilyen gyors lesz…
A bíró utána elmondta, hogy már attól „félt”, hogy 100 pontot kell adnia. :) Végül 3 pontot vont le megállításnál, megjegyezte, hogy a kutya azonnal megállt, amikor a kezemet felemeltem, és hogy nem tipikus hiba, hogy a kutya a zóna elején lóg ki a farkával. Így „csak” 97 pontot kaptunk. :) A vizsga a csoport nagyobb részének hasonlóan jól sikerült, lett 90, 93, 94, 95, sőt még 99 pontos vizsga is, úgyhogy mi elbújhatunk a 97 pontunkkal.
A végére eléggé besötétedett
Nagyon elégedett voltam Bandival, abszolút megfelelt az elvárásaimnak, jobban is teljesített, mint vártam. Most, hogy a tanfolyamoknak a végére értünk, a sulin választhatunk, hogy klubfoglalkozásokra megyünk, őrző-védőre, nyomkövetésre, agilityre vagy mantrailingre, de ezeket egyelőre pihentetni fogjuk. Épp itt az ideje, hogy elkezdjük a vadászkutya képzést, úgyhogy most ebbe vetjük bele magunkat. Kedden már meg is nézte egy ezzel foglalkozó tréner, Karai Csaba, de erről majd írok külön bővebben.
31,1 centiméteres a bal és 34,3 centiméteres a jobb füle a világ leghosszabb fülű kutyájának, Harbornak. A gazdi elmondása szerint a mosómedvekopó fajtájú kutyája kiskorában mindig rálépett a füleire, és ezért gurulva közlekedett a lépcsőn. Szegény. :)
A rablók annyira meglepődtek a rájuk támadó csivaván, hogy meg se várták, hogy az eladó az összes pénzt bepakolja a táskájukba, hanem inkább gyorsan elmenekültek.
Különleges képességgel rendelkezik a francia hadsereg malinois (belga juhászkutya) fajtájú kutyája: nemcsak a csempészárut, de a prosztatarákot is képes kiszagolni.
A kutyák a szagok világában élnek, szaglásuk több ezerszer jobb, mint az emberé. Kiváló orruknak köszönhetően a prosztatarák mellett képesek hólyag-, tüdő- és mellrákot is azonosítani szövetmintákból.
Az utóbbi hetekben a gyakorlás és a tanulás szinte kizárólag a kutyasulis feladatokra (ül, fekszik és társai) korlátozódott, és elhanyagoltuk a trükköket. Még korábban egyszer próbálkoztam a "szégyelld magad!" tanításával, de abbahagytuk, mert elkezdtem Bandit a szájkosárhoz szoktatni, és nem tartottam szerencsésnek, hogy az egyiknél azt várom el, hogy piszkálja az orrát, mert rajta van valami, míg a másiknál meg pont el kell viselni. Gondolkoztam még a a meghajláson is, de azt a szabályos (nem féloldalas, hanem szfinx-szerű) fekvés gyakorlása miatt vetettem el.
Múlt hétvégén aztán kitaláltam, hogy megtanítom neki pálcával a bukfencet (amikor a hátán átfordul). Egyszer korábban már kísérleteztem ezzel, de akkor nem bírtam rávenni, hogy fekvésből eldőljön az oldalára. Most a klikker.hu-ról vettem az ötletet, hogy a pálcát a feje mellett húztam el kicsit ívben a háta közepe felé, és így már eldőlt. Innen már könnyen ment a hátra fordulás (amikor felfelé néznek a lábai), csak épp nem akart teljesen átfordulni, hanem mindig visszament fekvésbe, és úgy állt fel.
Következő alkalommal aztán nagy nehezen sikerült elérni, hogy addig kövesse a pálcát, amíg teljesen át nem fordul, és innentől már csak a teljes átfordulásokra jutalmaztam. Következő nap pedig már az utcán is megcsinálta. :)
Rengeteg kutyafajta szenved az átgondolatlan, divatot követő, ám az egészséget csak másodlagosnak tekintő tenyésztés miatt. Elég csak ránézni a menni alig tudó kiállítási német juhászkutyákra, a levegőt alig kapó bulldogokra (amelyek még elleni se nagyon tudnak maguktól, hanem sokszor császármetszéssel segítik világra a kölyköket) vagy a ráncfelvarrásra szoruló shar-peikre. A BBC Pedigree Dog Exposed dokumentumfilmje a kutyatenyésztés árnyoldalát mutatja be. A 2008-as film kutyás körökben elég nagy vihart kavart Nagy-Britanniában, hatására például több nagy szponzor (Pedigree, Hill’s, RSPCA) visszalépett a világ leghíresebb kutyakiállításának, a Cruft’s-nak a támogatásától, s 42 év után, 2009-től a BBC sem közvetíti már a kiállítást.
Figyelem, a filmben felkavaró jelenetek is vannak!
Tegnap kaptam kölcsönbe egy robotporszívót, hogy leteszteljem az állatokon. A hagyományos porszívón edződött kutyám értetlenül bámulta a ketyerét, láthatóan nem tudott megbarátkozni vele, nem értette, mit körözget össze-vissza. A nyulat is sikerült vele zavarba hozni, bár jobban tűrte, mint amire számítottam.
Épségben hazakerült az az új-zélandi macska, amely tizennyolc napot töltött élelem és víz nélkül egy konténerbe zárva, s eközben átszelte a Tazmán-tengert. A Douglas névre hallgató fekete macska egy olajfúró cég telepén került be a konténerbe, s Sydney és Melbourne érintésével jutott el Adelaide-be.
Douglas eltűnését a telep egyik dolgozója, Andrew Leota vette észre, s ő értesítette az ausztrál illetékeseket a lehetséges potyautasról. A konténereket egy állatorvos jelenlétében szombaton nyitották ki Ausztráliában, és a macska szerencsére épségben került elő.
Douglas a tizennyolc nap alatt összesen 3540 kilométert tett meg, szomjúságát valószínűleg a konténer falán lecsapódó vízcseppekkel enyhítette.
Visszakerült gazdájához az a kutya, amelyre a Japánban pusztító cunami után három héttel találtak rá egy tengeren sodródó háztetőn. A gazdi a televíziós tudósításokból értesült róla, hogy a kutyája túlélte a katasztrófát.
A találkozás nagy pillanata a lenti videón látható:
Bemutatom Kukut, a 4 éves golden retrievert, az ország első képzett hallássérült-segítőkutyáját. Kuku gazdája helyett hall: jelzi, ha vendég érkezett, és ébreszt, ha csörög az óra. Gazdája még kölyökként választotta ki erre a feladatra, s a képzésében a NEO Segítőkutya Egyesület kiképzői segédkeztek.
Mányik Richárdtól, az egyesület munkatársától megtudtam, hogy ők maguk is Kuku tanításán keresztül ismerkedtek meg a hallássérült-segítőkutyák képzésével, és külföldre jártak/járnak tanulni a segítőkutya képzés ezen részét (valamint a mozgássérült-, rohamelőjelző-, és az autista segítőkutyák tanítását is). Kuku gyakorlatilag a vizsgamunkájuk, gazdája kérésére ő otthoni környezetben dolgozik.
Richárd elmondta, hogy már más szervezet is elkezdte a hallássérült-segítőkutya képzést idehaza (például a Kutyával az Emberért Alapítvány), de hivatalosan még nincsen ilyen levizsgázott segítőkutya Magyarországon. Kuku gazdája megelégedésére stabilan dolgozik, de mivel csak otthon van szüksége a segítségre, így a vizsgával járó előnyök (bejuthatnak családi kutyák által nem látogatható részekre) számára nem fontosak.
A NEO Segítőkutya Egyesület a honlapján egy kérdőívvel méri fel az igényt a hallássérült-segítőkutyákra, és Richárd elmondta, hogy az online és a bemutatókon kapott személyes kérdőíveket már több mint 300-an töltötték ki. A nagyon kedvező fogadtatás ellenére azonban a konkrét jelentkező ennek töredéke, ezért az egyesület munkatársai az itthon ismeretlen segítőkutyai szerepkört különböző szakmai fórumokon is igyekeznek bemutatni.
Az egyesület egy nagyon speciális segítőkutya képzésével is foglalkozik: a még kölyök Donnie, a drótszőrű magyar vizsla egy csőlátással élő fiatalember segítője lesz. Donnie gazdájának blogját itt olvashatjátok.
Múlt héten részt vettünk az első viselkedésteszteken az ELTE Etológia Tanszékén. Nagyon izgalmas volt, kb 10 éve vártam erre a pillanatra (akkortájt hallottam először a tanszék vizsgálatairól). Péntek 6 órára vártak minket, és négy tesztben vettünk részt, plusz készült Banditáról egy felvétel egy későbbi vizsgálathoz.
A tanszéken Bandi eleinte elég tartózkodó volt, de szerencsére hamar feloldódott, és összehaverkodott a kísérleteket végző lányokkal és srácokkal. Először egy labdát kellett megtalálnia, amit a kihelyezett két láda közül az egyikbe tettek. Itt minden alkalommal sikerült átverni, mert ő mindig az üresnél kereste.
A következő tesztnél egy átlátszó, billenőajtós dobozból kellett volna kiszednie a labdát (előtte a srác meg is mutatta neki, hogyan kell), de ez se annyira jött be Bandinak. Odament, körbejárta a dobozt, de nem próbált meg benyúlni, csak szaglászta. Inkább elkezdte felszedni a padlóról a ragasztószalagot. :)
A harmadik kicsit hosszabb (és unalmasabb) volt: távirányítós autón kocsikázó plüssállatokat kellett nézni, és a végén a kutyának választania kellett a két baba közül. Mint utólag megtudtam, a két plüss közötti különbség az volt, hogy az egyik életszerűen mozgott, míg a másik nem, és arra voltak kíváncsiak, melyiket választja a kutya, van-e különbség a kettő között. Arra már nem emlékszem, hogy Bandi melyiket választotta, de megdicsérték, hogy végig nagyon figyelte a plüssöket, és nem unt rájuk.
Az utolsó egy mutogatós feladat volt. Két ládát tettek ki a kutya elé (mindkettő mögött labdával), és azt nézték, hogy a kiegészítő kommunikációs jelzések (figyelemfelhívás, szemkontaktus) befolyásolják-e a kutya választását. Itt Bandi nagyon ügyes volt, mert minden alkalommal ahhoz a ládához ment, amelyikre mutattak. :)
A legvégén még segítségünket kérték egy másik teszthez, amiben majd azt fogják vizsgálni, hogy a kutyák az előbb említett mutogatós feladatokhoz hasonló helyzetekben figyelembe veszik-e azt, hogy az eléjük kivetített kutya melyik irányba néz. Bandinak annyi dolga volt, hogy leült egy fehér vászon elé, és amikor oldalról sípoltak egy játékkal, akkor arra kellett néznie, majd vissza előre, a kamerába. Én a kutyától kb 3-4 méterre, a kamera mögött álltam, és tartottam tőle, hogy Bandi be fog mozdulni, és elindul a játékhoz vagy hozzám. Ehhez képest végig ott maradt, úgyhogy nagyon büszke voltam rá. :)
Nagyjából egy órát töltöttünk a tanszéken, a végére Bandi eléggé elfáradt, azért 4,5 hónaposan ennyit egyszerre végigcsinálni kicsit sok volt. Elégedett voltam vele, mert egész jól viselkedett idegen helyen, és nem is piszkított be – pedig a végefelé már biztosan nagyon kellett neki, mert ahogy kiléptünk az épületből, rögtön szaladt a fűbe pisilni.
Lényeg a lényeg, Bandi élvezte a teszteket, és szocializációs tréningnek is nagyon jó volt a tanszéki látogatás. Remélem később is hívni fognak minket. :)
A jelentkezéshez egy egyszerű adatlapot kellett kitölteni, innen lehet letölteni.
A következő tesztnél egy átlátszó, billenőajtós dobozból kellett volna kiszednie a labdát (előtte a srác meg is mutatta neki, hogyan kell), de ez se annyira jött be Bandinak. Odament, körbejárta a dobozt, de nem próbált meg benyúlni, csak szaglászta. Inkább elkezdte felszedni a padlóról a ragasztószalagot. :)
A harmadik kicsit hosszabb (és unalmasabb) volt: távirányítós autón kocsikázó plüssállatokat kellett nézni, és a végén a kutyának választania kellett a két játék közül. Mint utólag megtudtam, a két plüss közötti különbség az volt, hogy az egyik életszerűen mozgott (nekem nem tűnt fel), míg a másik nem, és arra voltak kíváncsiak, melyiket választja a kutyat. Arra már nem emlékszem, hogy Bandi melyiket választotta, de megdicsérték, hogy végig nagyon figyelte a plüssöket, és nem unt rájuk.
Az utolsó egy mutogatós feladat volt. Két ládát tettek ki a kutya elé (mindkettő mögött labdával, így a kutya tutira nyert), és azt nézték, hogy a kiegészítő kommunikációs jelzések (figyelemfelhívás, szemkontaktus) befolyásolják-e a választását. Itt nagyon ügyes volt, mert minden alkalommal ahhoz a ládához ment, amelyikre mutattak. :)
A legvégén még segítségünket kérték egy másik teszthez, amiben azt fogják vizsgálni, hogy a kutyák az előbb említett mutogatós feladatokhoz hasonló helyzetekben figyelembe veszik-e azt, hogy az eléjük kivetített kutya melyik irányba néz. Bandinak annyi dolga volt, hogy leült egy fehér vászon elé, és amikor oldalról sípoltak egy játékkal, akkor arra kellett néznie, majd vissza előre, a kamerába. Tartottam tőle, hogy be fog mozdulni, mert én 3-4 méterre, a kamera mögött álltam, de végig ott maradt, úgyhogy nagyon büszke voltam rá. :)
Ez volt az utolsó feladat
Nagyjából egy órát töltöttünk a tanszéken, és a végére Bandi eléggé elfáradt, azért 4,5 hónaposan ennyit egyszerre végigcsinálni kicsit sok volt. Elégedett voltam vele, mert egész jól viselkedett idegen helyen, és nem is piszkított be – pedig a végefelé már biztosan nagyon kellett neki, mert ahogy kiléptünk az épületből, rögtön szaladt a fűbe pisilni.
Lényeg a lényeg, Bandi élvezte a teszteket, és szocializációs tréningnek is nagyon jó volt a tanszéki látogatás. Remélem később is hívnak majd minket. :)
A Super Bowl az egyik legnézettebb műsor az amerikai tévékben, így a hirdetők igyekeznek minél ütősebb/viccesebb reklámokkal előrukkolni. Idén két kutyás is volt:
Tegnap írtam arról, hogy Banditát klikkerrel szeretném tanítani, amely bár egyre ismertebb a kutyások körében, mégis illene leírnom, hogy mi az. Nagyjából 10-11 évvel ezelőtt, külföldi kutyás levelezőlistákon hallottam először a klikkerképzésről. Sikerült is szerezni egy klikkernek nevezett eszközt, amely semmivel se összekeverhető, rövid, kattanó hangot ad, és a használatának lényege, hogy a megfelelő kondicionálás után a kutya a fejében összekapcsolja a klikker hangját a jutalommal, ezért aztán próbál olyan cselekvéseket végrehajtani, amivel kiérdemli a klikket (és ezzel a jutalmat). Ennek köszönhetően a tanítás során nem kell a kutyát kényszeríteni, hanem örömmel dolgozik, és a gazdi pedig sokkal pontosabban tudja a kutyát jutalmazni már akkor, amikor a kutya éppen végrehajt egy cselekvést. Például, ha azt szeretném, hogy a kutya vezényszóra ásítson, akkor nem ásítás után jutalmazom meg (amikor fennáll annak a lehetősége, hogy a kutya közben csinál valami mást is, és azt hiszi, hogy arra ment a jutalom), hanem akkor klikkelek, amikor éppen ásít. Így tudja a kutya, hogy maga az ásítás volt jó, és utána pedig megkapja érte a jutalmat.
ilyen egy klikker
Akkoriban Pötyivel nem volt egyszerű dolgom, mert kajával nehezen volt motiválható (ma már inkább azt gondolom, hogy nem volt elég éhes), így nem jutottunk semmire. A családi goldennél, Bluesnál a ritka találkozások miatt egyszerűbbnek tűnt a jól ismert, sok jutalmazással, de mégis kényszerítéssel történő tanítás. Neki egy dolgot tanítottam meg klikkerrel, a fektetést, mert nem voltam hajlandó arra, hogy a sulin lerángassam, vagy lenyomjam a kutyát a földre, hanem azt akartam, hogy szeressen feküdni. Meg is lett az eredménye, míg a többiek küzdöttek, addig ő rögtön levágódott.
Hogyan működik?
A klikkerképzés egy pozitív megerősítésen alapuló tanítási módszer. A tengeri emlősöknél használták először, mert náluk elég nehezen működik a klasszikus, kényszerítéses tanítás. A lényeg, hogy abban a pillanatban jutalmazzuk az állatot, amikor valami jót csinál, így ösztönözve arra, hogy minél gyakrabban ismételje meg. Egy delfint elég nehéz nagy távolságból vagy például egy dupla szaltó közben jutalmazni, ezért találták ki azt, hogy a delfin agyában összekapcsolják a sípszót a jutalommal (hallal), és így sokkal hatékonyabban tudják őket jutalmazni. (A Fővárosi Állatkertben szépen lehet ezt látni a fókabemutatókon.) Ma már a módszert mindenféle állatokon használják, halaktól elkezdve a lovakig.
A kondicionálás alatt megtanítjuk a kutyának, hogy a kattanó hang = jutalom. A gyakorlatban ez körülbelül annyit jelent, hogy napi 2-3 alkalommal magunkhoz veszünk 20-30 extra jutalomfalatot (felkockázott sajt, virsli, sült csirke – a lényeg, hogy ne kelljen rágni), fel-alá járkálunk a lakásban, kattintunk a klikkerrel, és rögtön utána adunk a kutyának egy falatot. (Lényeges, hogy mindezt minél ingerszegényebb környezetben tegyük, hogy semmi se terelje el a kutya figyelmét.) A kutyák általában néhány nap alatt felfogják, hogy a klikker hangját jutalom követi. Ezt úgy tesztelhetjük, hogy egy váratlan szituban kattintunk a klikkerrel, és ha a kutya odamegy hozzánk a falatért, akkor készen áll a folytatásra. Ezt követően állhatunk neki a tanításnak. Erre többféle lehetőségünk is van: történhet elkapással, formálással, célkövetéssel, megvezetéssel, utánzással és modellezéssel.
Az elkapásnál megvárjuk, amíg a kutya magától hajtja végre a kívánt cselekvést (pl. ásít), és akkor jutalmazzuk. A formálásnál alaposan megtervezzük, hogy pontosan mit szeretnék, és lépésről lépésre alakítjuk ki (pl. ha azt szeretném, hogy forogjon, akkor először már arra is klikkelek, ha kicsit oldalra fordul, aztán fokozatosan növelem az elvárást, és az egyre nagyobb fordulatért klikkelek, amíg teljesen körbe nem fordul). A célkövetésnél megtanítjuk a kutyának, hogy az orrával érintsen meg egy pálcát, és utána ezzel a pálcával irányíthatjuk a mozgását. A megvezetésnél kezünkben a jutalomfalattal vezetjük a kutyát, míg az utánzásnál egy másik ebet hívunk segítségül, amelyik már tudja a feladatot. A modellezésnél pedig vagy a környezetet alakítjuk úgy, hogy a kutya kénytelen legyen a kívánt cselekvést végrehajtani, vagy mi helyezzük őt a kívánt pozícióba.
A klikker persze nem csodaszer, a használata során elég sok mindenre oda kell figyelni. Kutya nélkül be kell gyakorolni az időzítést; meg kell szokni, hogy először klikkelünk, és csak utána nyúlunk a falatért; és nem szabad túlzásba vinni a gyakorlást (erre is érvényes a szabály, hogy inkább többször keveset, mint egyszerre sokat).
A fenti egy nagyon tömör és leegyszerűsített leírása volt a módszernek, ezért ha bárki úgy dönt, hogy megpróbálkozik vele, akkor azt javaslom, olvasson utána a neten (http://www.klikker.hu) vagy az elérhető magyar szakirodalomban (Karen Pryor: Klikkerképzés kutyáknak, Vámosi-Nagy Nóra: Klikk!). Kedvcsinálónak pedig álljon itt a klikkeres tanítás egyik hazai központjának számító Népszigeti Kutyaiskola népszerű karácsonyi videója, lassan úgyis aktuális lesz. :)
a kutya nem csak postást ugatni és dédelgetni jó... Jesse, a jól képzett jack russell terrier bemutatja, mi mindenre lehet még használni a kutyát. :)) A kulcsszó: klikker.