ünnepek
Címkék: Kanizsa, Blues, karácsony
Kicsit lassan haladok a karácsonyi képek feldolgozásával, de majd jönnek... Bandita nagyon élvezi a karácsonyozást, főleg a hancúrt Blues-zal. :) Nagyon jól bírta a 220 km-es utat hazafelé, már teljesen jól megszokta a ketrecet, örömmel száll be a kocsiba, és többnyire rögtön elalszik. 25-én rögtön 3 új helyre cipeltük, mindenhol megtalálta a saját helyét és a pelenkát is. :) Mindenkit elvarázsolt, pacsit adott, vakartatta a hasát... Jól vizsgázott. :)
Tegnap nálunk voltunk szinte egész nap, és folyamatosan ment a játék Lujzával. Délután még volt egy állatorvosi látogatás is, megkapta az utolsó oltást (és egy golyóellenőrzést is tartottunk, mert ahány állatorvos, annyi félét mondtak, hogy megvannak vagy nincsenek. Kiderült, hogy az egyik már a helyén, a másik pedig még úton.). Estére teljesen kiütötte magát, nem vacsorázott, nem ment ki, csak aludt. Kicsit kezdtem is aggódni, hogy valami baja van, de szerencsére reggel már hozta a régi formáját. :)
41 centi és 15 kiló... hova nő ez a kutya? :o
Budakeszin jártunk ma, összesen 8 kutyával. Igazi családi kirándulás volt, papa, mama, három nagyobb tesó (és két nagynéni). Bandita nagyon jól érezte magát, nem nagyon zavarták a nagy kutyák, játszott mindenkivel, és bátran nyargalászott fel-alá. Nem az az anyámasszony katonája, nem kellett noszogatni. :) Kész csoda, hogy nem fagyott le a csupasz hasa (és más...) a sok fetrengéstől és játéktól. A végén az apjával és a bátyjával közös ágrágcsálásba kezdtek, Bandita valahogy mindig a legszúrósabb ágakat szemeli ki, fura egy ízlése van - itthon a bundájából szedtem ki egy tövist... Nagyon elfáradt, amióta megjöttünk, azóta nem sokat volt fent, csak evett, meg kicsit zaklatta a nyulat, egyébként ki se lehet robbantani a konyhaasztal alól. Muszáj erőt gyűjtenie, mert holnap intenzív szocializációban lesz része délután, jön az Infoparkba. :)
Erdőskerti Zorba "Balu", Happiness Bringer Bandit "Bandita", Kalocsaházi Jégvirág "Bodza
Puppycam, avagy kutya-távfelügyelet
Címkék: szoktatás, távfelügyelet, puppycam
Többen kérdezték már, hogyan történik nálunk a kutyafigyelés, így gondoltam leírom, hátha valakinek a segítségére lehet. Nem egy nagy ördöngősség, csak a villanyszámla lesz egy kicsit nagyobb, de inkább ez, mint a veszekedés a szomszédokkal az ugató kutya miatt.
Amire szükség van, az egy webkamera/IP kamera és egy számítógép hangfalakkal. (A netkapcsolat evidens.)
Mi egy nem túl drága, éppen akciós Zavio IP kamerát vettünk, mikrofonnal, kétirányú hanggal és iPhone-kompatibilitással. Ez utóbbi rendkívül hasznosnak bizonyult, mert így bárhonnan simán le tudom ellenőrizni, hogy mit csinál, csak egy kicsit nagy adatforgalmat termel. Sajnos ahhoz, hogy a hangot halljam, szükség van a gyártó szoftverére, így kénytelen vagyok a saját gépemet hurcolni magammal. Negatívum még, hogy a kamera hangszórója elég gyenge, és az átvitel is lassú, így azt elég hamar elvetettük, hogy élőben fogjuk a kutyát fegyelmezni, ha rosszalkodik. (Amúgy is csak kicsit néznének rám furán az irodában, ha a monitort bámulva kiabálnám bele a mikrofonba, hogy "csend legyen!")

na hol a kutya?
Végül úgy döntöttünk, hogy menjen állandóan az otthoni gép, és előre felvettünk többféle csitító és fegyelmező hangot. Ha gond van, akkor távoli asztali kapcsolattal érjük el az erősítőre rákötött gépet, és benyomjuk az éppen szükséges hangot. Eleinte voltak kétségeim afelől, hogy a kutya mennyire fogja komolyan venni a semmiből megszólaló gazdát, de szerencsére szépen reagál rá, és simán abbahagyja az ugatást, ha rászólunk. (Nem, ettől nem lesz skizofrén a kutya. :) ) A távoli asztali kapcsolat telefonról is működik, így ha látom, hogy nagyon felpörgött, akkor telefonon keresztül is le tudom játszani a hangokat.
Röviden ennyi a lényeg. Szerencsére már egy ideje nem kellett Banditára rászólni, szépen elvan magában. (Csak kapja meg a marhagégét, mielőtt kilépek az ajtón.) Remélem, hogy januárra nem fog mindent teljesen elfelejteni, és talán idővel már nem lesz szükség arra, hogy állandóan menjen a számítógép.
(A kamera képe amúgy nem publikus, ez nem a Való Világ. :) )
Sztárok a kutyák megmentéséért
Címkék: A világ érdekes, segítség, Német juhász, kutya, alapítvány, celeb, sztár, Amber, Kis Ramóna
Amber a kutyám sztár lett. Kis Ramónával, a Barátok közt Zsófijával szerepel egy képen egy gyönyörű naptárban. A tovvábbi oldalakon is tucatnyi kutya és tucatnyi sztár: színészek, énekesek, riporterek. Két dolog köti őket össze: rajongás a német juhász kutyákért, és a Német juhász fajtamentés alapítvány. Egy elegáns ajándék, egy nemes cél érdekében. De miért is került ide az én kutyám?

Amióta az eszemet tudom, kutyás vagyok. Amióta a kutyám van mindig német juhászt választottam. Sokak számára ez a fajta a kutyák kutyája. Évtizedekkel ezelőtt olvastam egy elemzést, amely a fajtákat rangsorolta különböző szempontok szerint: gyorsaság, ügyesség, szaglás, stb. érdekes módon a Német juhász talán két szempontból volt a legjobb, minden más vonatkozásában alul maradt egy másik fajtától. Azonban az összesítést még is toronymagasan nyerte. Mert a többi kategóriában gyakrabban a második, elvétve a harmadik helyen végzett. Más kategória győztes fajták viszont csak a 3-4-5. helyen végeztek más területeken.
Mégis számomra a német juhász a mindenek feletti hűséget, az örök bizalmat, és a feltétel nélküli szeretetet jelenti. A szemében felvillanó intelligenciát, a játékosságot, a rajongást. A kutya az örök és megbonthatatlan szerelem.
Hogy kerülök én a képbe? Egyetlen kutyámat sem vásároltam, mindegyiket találtam, vagy magamhoz vettem. Amber az alapítványtól került hozzám. Azóta követik sorsát, és én is beszámolok nekik a történésekről. Ezért kértek fel, hogy szerepeljen a kutya a naptárban, aminek örömmel tettem eleget. Minden résztvevő ellenszolgáltatás nélkül vállalta a közreműködést, a naptárból származó bevétel az alapítványt támogatja.
Ezért csak javasolni tudom, ha valaki még egy egyszerű, de szép ajándékot keres, vagy jó célt szeretne szolgálni, vagy csak egyszerűen egy szép naptárt szeretne, vásárolja meg a kiadványt.
Német Juhász Fajtamentő Alapítvány


.
Balu, Csipesz, Bandita (+egy gazdi)
Címkék: fotó, Balu, Csipesz
Balu az apa, Csipesz pedig egy tesó, ugyanebből a párosításból (csak 2,5 évvel ezelőttről). :)
Hogyan csomagoljuk be karácsonyra a macskát?
Címkék: macska, karácsony, videó
Tudom, hogy nem kutya, de muszáj... :)))
Múlt héten még komoly fejtörést okozott, hogy mit kezdjünk a hisztiző, ugató Banditával, amikor nem vagyunk otthon. Az első héten elkezdtem a fokozatos szoktatást, ami eleinte egész szépen alakult, mert mindig akkor léptem le, amikor Bandi aludni készült. A gondok akkor kezdődtek, amikor olyan sokáig hagytuk magára, hogy felébredt az alvásból, és ekkor zendített rá az ugatásra. (Nem volt túl szép látvány a fel-alá futkosó, ugráló, nyüszögő, ugató kutya.)
Eleinte próbálkoztunk a türelmes kivárással, hogy majd rájön, hogy a hisztinek nincs eredménye, és megnyugszik. Ez azonban nem nagyon akart működni, mert ha abba is hagyta a hisztit, hogy lepihenjen, utána újult erővel kezdte elölről az egészet. Kezdtünk egyre jobban aggódni a szomszédok miatt, ezért stratégiát váltottunk. Egyikünk a hálóba zárkózva (lehetőleg nem túl látványosan), másikunk el otthonról, kutya pedig az előszobában. Amint indult az ugatós hiszti, jött az erőteljes szidás a hálóból. Kétszer kellett ezt eljátszani a hét második felében, és onnantól már elég volt az is, ha számítógépről játszottunk le előre felvett hangokat a kutyának.
A módszer működni látszik (kopp-kopp-kopp), már három napja nem volt szükség közbeavatkozásra (napközben fél füllel azt hallgatjuk, van-e sírás). Kis nyüszögés azért van, amikor eljövök, de szépen elcsendesül magától. Meglátjuk, hosszú távon mennyire lesz ez tartós, a nagy kérdés számomra a január, amikor a nonstop együtt töltött ünnepek után újból elkezdődnek a dolgos hétköznapok.
Azok a fránya ugatós kutyák
Blues (szüleim goldenje) kölyökkorában soha nem nyüszített vagy ugatott, és titokban azt reméltük, hogy Bandita is ilyen lesz, de ő inkább a beszédesebb kutyák közé tartozik. (Ha hazaérünk, mindig nyöszörögve, dünnyögve beszámol a napjáról.) Pötyi volt ilyen nagydumás, az ismerősöket mindig tutulva köszöntötte. Idősebb korában aztán sokszor csak úgy kiállt a kapuba, és fejhangon ugatott, látszólag különösebb ok nélkül. (Néha már kezdtem azt hinni, hogy azt hiszi, a többi kutya ugat, és nekik dumál, de a többiek nem nagyon reagáltak.) Valószínűleg az ugatás nekünk szólt, hogy már épp elég régóta (2 perce) van kint a kertben, és ideje, hogy beengedjük. Igaz, hogy két perccel később meg már megint ki akart menni, szóval nem igazán tudta eldönteni, mit akar. Ez főleg akkor volt jó, amikor hazautaztam hétvégére, és szerettem volna szombat reggel kialudni magam. (Egy dologgal lehetett még fokozni, amikor a macska reggel 6kor nyávogva végigjárta a házat, hogy keljen már fel valaki, és engedje ki pisilni/adjon neki enni.)
Pötyi még 2008-ban
Ha a kutya azért ugat, mert szeretne bejönni a kertből a házba, akkor kevésbé kitartó példányoknál működhet az, amit mi feladtunk: a kivárás. Ha viszont egy makacsabb, akaratos ebbel állunk szemben, már nehezebb a helyzet (főleg ha hozzá is szokott, hogy akkor engedjük ki/be, amikor ő éppen szeretné). Vannak, akik azt tanácsolják, hogy az ugató kutyát öntsük le az ablakból egy vödör vízzel, nem tudom, mennyire működik, ezt sosem próbáltam. Manapság egyre többen jönnek a viszonyrendezéssel, hogy növeljük a köztünk lévő távolságot a rangsorban, hogy a kutya tanulja meg, hogy a gazdának megvannak a saját dolgai, amihez ő nem csatlakozhat (ennek a legtipikusabb példája a munkába járás). Az összes utcai eseményt kommentáló kutyára szokták azt is mondani, hogy köszönjük meg neki, hogy jelzett, és tudassuk vele, hogy észleltük az általa vélt veszélyt, betolakodót (pl. postás), de úgy ítéljük meg, hogy nem fenyegető, ezért felesleges tovább ugatnia.
Banditát illetően most elég optimista vagyok, talán lassan ezen már túl leszünk. Ti küzdötök/küzdöttetek ugatási problémákkal? Milyen módszer vált be, és mi volt az, ami totális csődöt vallott?
Szolgálati közlemény
Címkék: szolgálati közlemény
A Kettes Számú Gazdi szombaton nem dolgozik, így ha van rá igény, akkor Bandita aznap ellátogat az Infoparkba. Jelentkezni lájk és komment formájában lehet!
***
A visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy mások is szabadságon lesznek szombaton, ezért a látogatást elhalasztjuk. :)

