Élünk még, csak kicsit elvesztem a meló-kutya-alvás háromszögben. Bandi 24-én volt nyolc hónapos, ebből az alkalomból mérlegeltünk a Fressnapfban, és 28 kiló a kis csöppség. A suliban szépen haladunk, és már buzgón készülünk a június 19-i vizsgára.

Tegnap gyalogosan indultunk volna el a gátra, de aztán gondoltam egyet, és BKV-ztunk. Még február környékén próbálkoztunk egyszer a villamosozással, de azóta mindig csak halogattuk, így utólag már sajnálom, hogy nem kerítettünk rá sort.

Szóval villamos. A felszállással nem volt gond, simán jött utánam, ám amikor elindultunk… Nagyon nem tetszett neki, ahogy rezeg, zörög össze-vissza. Szerencsére egy fickó átadta nekünk a helyét, így le tudtam ülni, és a lábam közé ültettem a kutyát, közben meg próbáltam magamon tartani a figyelmét, és tömtem virslivel. Csak két megállót mentünk, és Bandi nagyon megkönnyebbült, amikor leszálltunk.

Ezután jött a busz. Reménykedtem, hogy új busz jön, de sajnos az pont az orrunk előtt ment el, a következő pedig egy csuklós Ikarus volt. A felszállással itt sem volt probléma, sőt még az utazással sem, de az ajtó… Amikor sziszegve, csattanva kinyílt és utána bezáródott, akkor szegény Bandi megint frászt kapott, hogy mégis mi ez a szörnyeteg. Mondanom sem kell, mennyire örült, amikor leszálltunk.

Mindenképpen próbálkoznunk kell még, bár a tegnapiak után nem vagyok biztos benne, hogy legközelebb ilyen simán fel fog szállni a villamosra vagy a buszra…